Musk: Soros gyűlöli az emberiséget
Az X-en akadt ki egyik milliárdos a másikra, mutatjuk a részleteket.
Végül egy alternatív útvonalon sikerült kimenekülniük.
Egy New York-i főiskola zsidó diákjai szerdán bezárkóztak az iskola könyvtárába, miközben egy palesztinbarát tüntetés vonult át az épületen. A tüntetők az ajtókon dörömböltek és azt skandálták, hogy „szabad, szabad Palesztina” – derült ki abból a felvételből, amelyet a Fox News is közzétett.
A könyvtárban tartózkodó diákokról készült videó szerda délután járta be a közösségi médiát.
Az egyik videón a demonstrálók a könyvtár előtt haladtak el, transzparensekkel a kezükben, miközben az üveg túloldalán a zsidó diákok egy asztalnál ülve próbáltak tanulni.
Az esetről Jake Novak, a New York-i izraeli konzulátus korábbi médiaigazgatója is beszámolt X-oldalán. Mint írta, „forrásaim szerint több zsidó diák jelenleg is a Cooper Union épületében, az iskolai könyvtárába van bezárva, mivel egy Hamász melletti tüntetés miatt ott kerestek menedéket. (...) A rendőrséget már 40 perce értesítették, de féltek beavatkozni.
A biztonságiak döntöttek úgy, hogy inkább elbarikádozzák a diákokat, mivel aggódtak, hogy nem tudják megvédeni őket”.
Novak megosztotta azt a felvételt is, melyen a zsidó diákok a könyvtárban állnak, miközben kívülről dörömbölés hallatszik.
Az egykori médiaigazgató arról is beszámolt valamivel később, hogy a diákok biztonságban vannak, alternatív útvonalakon kimenekítették őket a könyvtárból – írta a lap.
A vonatkozó felvételt alább tekinthetik meg:
Nyitókép: Képernyőfotó
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.